Üdvözlés

Üdvözöllek, idegen!
Ez itt egy Twilighton alapuló fanfiction, amely Rosalie szemszögéből mutatja be a történetet. Mivel Rose nem sokszor szerepel a Saga első részében, így saját dolgokkal egészítem ki a történetet. Remélem, hogy tetszeni fog!

Kritikáknak, visszajelzéseknek örülnék!

Köszönöm!

2010. június 22., kedd

1. A menza

Először is üdv itt. :) Ez a Twilighttal foglalkozó fanfiction-öm blog oldala, ahová mindig feltöltöm az aktuális fejezeteket. Ezen fic az Alkonyatot dolgozza fel Rosalie szemszögéből. Mivel elég keveset szerepel a Saga első részében, ezért saját fantáziámra bíztam pár dolgot. Remélem tetszeni fog! Kritikáknak, visszajelzéseknek örülnék! Nem is szaporítom tovább a szót, kellemes olvasást!



Amikor egy új lányról beszélt mindenki, úgy sejtettem, hogy egy újabb játék, amivel játszhatnak majd az ott lévő emberek. Persze, ez nem is lehetett másképp – hiszen az itt lévő férfiak címszó alatt lévő emberi fiúképződmények mind azt hiszik, hogy ők meghódítják az új játékot, és mosolyogva mesélhetik majd egymásnak, hogy mik történtek. Ugyanolyan lehangoltsággal sétáltam be a menzára, mint mindig. Semmi izgalmas nem volt a középiskolai életben. Az emberek szinte mindig minket bámultak, amit már megszoktam, és érthető okokból tartottak is tőlünk. Természetesen ma sem ettünk semmit – nem volt szükségünk rá -, bár ez néha az embereknek is feltűnt, de gondolkodási képességük alacsonyrendűsége miatt nem jöhettek volna rá arra, hogy mi vámpírok vagyunk.Az étkezdében az emberek mind egyfelé néztek – valószínűleg az új játékukat vizsgálgatták. Odafordítottam a fejem, hogy megnézzem. Nincs benne semmi érdekes. Ahhoz képest, hogy napsütötte helyről jött, eléggé sápadt. Átlagos és ügyetlen. Látszólag zavarban van az őt vizslató szemek miatt. Tekintete ránk szegeződött, majd a testvéremet bámulta, a nagy, barna szemeivel. Gondoltam, hogy ő is minket fog bámulni, mint minden más jelentéktelen ember itt. Edward is ezt a jelentéktelen lényt nézte. Érdekelné? Biztosan a vacsoráját látta benne. A lány odafordult a vele szemben lévő személyhez, és látszólag zavarban volt, az arcát vörösség borította be. Miután a lány felállt és kiment az épületből, öcsém fellélegzett.

- Ez meg mi volt? – néztem rá feszülten.
- Semmi. - szemével vizsgálgatta az asztallapot.

Valami nem volt ugyanaz, ebben biztos voltam. Alicere néztem, aki vigyorgott, de amint észrevette hogy figyelem, eltűnt az arcáról a vigyor. Feszülten felálltam az asztaltól, és gyors léptekkel kimentem az épületből. Emmett szorosan követett engem.

- Rose, mi van veled? Lassíts! – mondta értetlenül. Nem mintha nem tudna beérni a vámpírsebessége miatt.
- Ezek valamit titkolnak előlem, és ki fogom deríteni, hogy mi az! – hangomon hallatszott, hogy feszült vagyok.
- Mi? Nem vettem észre semmi változást. – összeráncolta homlokát.
- Hát persze, hogy nem. – összeszorítottam a fogaimat, majd tovább mentem.

A délután gyorsan eltelt azzal, hogy újra és újra magam elé vetítettem a menzában történteket. Biztos vagyok benne, hogy Alice tud valamit. És biztos vagyok abban is, hogy semmit sem kíván megosztani velem.Lesétáltam a lépcsőn, az éppen újságot olvasó Alicehez léptem, és magamra erőltettem egy mosolyt.

- Csatlakozhatok? – néztem húgomra.
- Úgysem mondok semmit. – nézett föl rám az újság mögül – De nyugodtan csatlakozhatsz! – mosolygott.

Gondolhattam volna, hogy előre látja mit akarok. Idegesítő.
Leültem mellé, és próbáltam kíváncsinak látszani.
- Igazából nem szerettem volna semmit. – füllentettem.
- Tényleg? Pedig láttam… - csalódott arcot vágott.
- Mit láttál?
- Arról kérdeztél, hogy mi történt a menzán, hogy miért vigyorogtam, vagy minek örülhettem.
- És mit válaszoltál?
- Mondtam, hogy nem mondok semmit, Rose. Kérdezd meg tőle – intett az épp belépő Edward felé.

Rápillantottam az említett személyre – zaklatottnak tűnt. Szemei feketék voltak, dühöt sugároztak. Valószínűleg Jasper is érezte a dühöt, mert értetlen arcot vágott, ő sem értette hogy miért van ez.

- Edward! – szóltam rá.